TÖRTÉNELEM TÉTELEK

    Honfoglalás + életviszonyok

    U R Á L I N Y E L V C S A L Á D ? ? F I N N U G O R O K (4. évezred) SZAMOJÉDEK ? ? F i n n - p e r m i e k (3. évezred) U g o r o k ? ? ? ? Finn-volgaiak Permiek Obi-ugorok Előmagyarok - finn - zürjén - vogul - magyar - észt - votják - osztják - mordvin - cseremisz A magyar nép kialakulása és vándorlása: (térkép: 21. oldal) 1. A Kr.e. V - IV. évezred körül a magyarok (uráli népek) erdő ill. sztyeppelakók voltak (Uráli őshaza: Nyugat-Szibériában). A kutatás mai állása szerint az URÁLI ŐSHAZA Nyugat-Szibériában, az Ob folyó alsó folyása mellett, és az Urál-hg. déli részén, erdős területen volt, ahol az uráli népek közössége élt. - A paleolit - kori ősemberek életét élték. - Halászat-vadászat gyűjtögető életmód. - Pattintott kőeszközöket használtak, de ismerték az íjat, a nyilat és a fazekasságot. 2. Kr.e. 3000 körül az Uráli népek kettéváltak: (Finnugor-kor), a finn-ugorok nemzetségi szervezetben éltek, földbemélyesztett veremházakban éltek. - megjelentek a csiszolt kőeszközök. - új szavak: tesztrészek, természeti jelenségek, számnevek, rokonság, alapvető igék. 3. Kr.e. 2000 körül kiváltak a finnek: Ugor-kor. - nomád/félnomád életmód, az ugorok legeltető állattartással biztosították megélhetésüket. Átálltunk a földművelésre és az állattartásra. - új szavak: ló, fék, nyereg, a lótartás jelentősége megnőtt. - Iráni népek hatására megismertük a fémeket. (réz csak Kr.e.: 1500 körül) - apajogú nemzetségi szervezetekben éltünk. Településeik vízparton álltak, a folyók tehát közlekedési útvonalként fontos szerepet játszottak életükben. Házaik négyszögletesek voltak, belsejük 25-30 cm-rel mélyebben húzódott, a gerenda falak fölé boruló sártetőt pedig cölöpsor tartotta. A hajózás ismeretéről tanúskodik az az i. e. III. évezredre datált, fatörzsből vájt csónak, amelyet az Oka mellett találtak, a Vicsegda vidéken pedig ősi evező került elő. A halászatot horgokkal, hálókkal, az árterületeken felállított karókból és cölöpökből készített csapdákkal végezték. A famegmunkáláshoz már a kőkorszakban jól kidolgozott baltákat, kaparókat, a vadászathoz nyílhegyeket készítettek. A szerszám és fegyverkészletet bővítették a III. évezred vége felé elterjedt réz és bronzeszközök. Az i.e. II. évezred közepére tehető az ugor alapnyelv elkülönülése. A kézművesek szerszámaikkal együtt külön csoportba kezdenek temetkezni, s a kialakuló társadalmi rétegződésjeleként a halottakat fegyverekkel, ékszerekkel helyezik a sírba, amíg a többiek sírjai szegényesebbek. Az ugorokkal szomszédos déli füves pusztaság iráni nyelvű népei őseinkre gyakorolt kulturális hatását számos jövevényszó jelzi. E népekkel keveredésre is sor került. 4. Kr.e. 1000 körül felbomlott az ugor közösség: az obi-ugorok (vogulok, osztjákok) visszaköltöztek az Ob folyó partjához és visszatértek a halászathoz. Az ősmagyarság (előmagyarok) nagyjából i.e. 1000 és 500 között kezdte el önálló életét. Obi-ugorok és déli-ugorok (előmagyarok) szétválásának időszaka. A „magyar őshaza” területét a Dél-Urál környékére tehetjük. Ezt a területsávot szkíták és szarmaták lakták. - sámánhit (világfa: égígérő fa melynek három szintje: az alvilág, a föld és az ég. Táltos: Varázsló, aki kapcsolatba tud lépni a szellemekkel. Táltosdob, síp: a táltos eszközei.) 5. Kr. e. 500 körül kezdődött és Kr. u. 500-ig tartó időszakban őseink átköltöztek a mai Baskíriába, az egykori Magna Hungariába (=régi Magyarország; az itt maradottakra talált rá Julianus barát 1230-as években). Urál és a Volga között terült el (ma Baskíria). Itt is nomád/félnomád életmód. - vándorló, legeltető állattartás, mely hatalmas gazdasági előrelépést jelentett a vadászó-legeltető állattartáshoz képest. - évszakonként változtattak legelőt => nagy állatállomány, mely magas fokú fegyelmet és szervezettséget igényelt. Ebben is fontos szerepe volt a lovaknak. - a telet téli szálláshelyeken töltötték, ezek folyóvölgyek, nádas folyótorkolatok voltak. Csak kényszerítő körülmények miatt hagyták el (pl.: támadás) - a téli szálláshely födet is műveltek (faeke, kézzel, sarlóval arattak, kézzel vetettek). - Szükségessé vált a nagycsaládokba, nemzetségekbe, törzsekbe szerveződés => nagyobb katonai erő => könnyebben védhették az állatokat. - a nomád közösség minden tagja részt vett a harcokban, mindenki tudott fegyverrel bánni. - a nemzettségek/nagycsaládok vezetőinek hatalma megnőtt. - A nagycsalád: 3-4 nemzedék együttesén alapuló társadalmi egység. Egy férfi van az élen, akit meghatározott idő után váltottak le. - A nemzetség: 5-20 rokon nagycsaládjából álhatott. Alapja az apai ágon való vérrokonság. Kiegészült a rabolt nőkkel. Törzsszövetség, életforma: A honfoglaló magyarság életmódja az erdős sztyepp és a sztyepp átmeneti területsávjához kötődött. A hét magyar törzs politikai szövetségét vérségi kötelékek erősítették. A fejedelmi hatalom az előkelőkre, a tehetősebb és szegényebb közrendűekre egyaránt kiterjedt. A törzsek vezéreit úrnak szólították. A szegényebbek megnevezése ín volt. A társadalmi hierarchia legalján álltak a szolgák. Számuk nem volt túlságosan jelentős. A harácsoló hadjáratok mellett jövedelmi forrást jelentettek a szomszéd szláv népektől beszedett adók is. Maguk a magyarok is foglalkoztak legeltető, pásztorkodó állattartás mellett földműveléssel. Őseink között voltak kézművesek is. Kereskedelmüket főként arab és perzsa kalmárok bonyolították le. Ismerték a pénzt, leginkább az arab dirhemeket használták. A magyar köznép öltözete gatya, ing, köpeny és csizma volt. Kis bőrtarsolyt is viseltek, benne a legfontosabb használati tárgyakkal. Az őshazában élő vándorló ősök vallása összefüggött az animizmussal, lélekhittel, a testnek a lélektől önálló létezését feltételező gondolkodásmóddal. Hittek a szellemek létezésében. Sámánjaik (táltosaik) révületben, vagyis eksztázisban viaskodtak a túlvilági szellemekkel. Az ún. sámánhitű népek elképzelése szerint a világ rétegekre oszlik: a középső a mi világunk, a felső az istenek és szellemek lakóhelye, míg az alsó világ a gonosz szellemek tanyája. E világi rétegeket egy csodálatos fa, az életfa köti össze, melynek gyökere az alsó, csúcsa és felső ágai a felső világi rétegekbe nyúlnak. Ennek tetején ül az a csodálatos erővel bíró madár- általában sas képében -, amely az újszülöttek lelkét a fa csúcsáról lehozza. A fa ágai között van a Nap, a Hold és a csillagok. A különböző világi rétegek közt, az ember és az istenek, vagy szellemek közt csak a különleges tulajdonságokkal és tudással rendelkező sámán tud közvetíteni, aki képes megnyerni a túlvilági erők jóindulatát és támogatását az ember számára. Vándorló őseink tisztelték a totemeket, egyes állatok neveit ki sem ejtették, külső jellegzetességeivel nevezték meg őket. Népünk már vándorlása során kapcsolatba került a kereszténységgel. Az 5. század óta a krími gót püspökség már missziós tevékenységet folytatott a pusztai népek körében, “kereszt” szavunkat honfoglalás előtti szláv közvetítő szónak tartják. A körünkbe érkezett Cirillt- legendája szerint- őseink szent embernek tekintették, tisztelettel fogadták, bár ez távolról sem jelenti, hogy tömegesen elfogadták volna tanítását, s megkeresztelkedtek volna. Az ősmagyarok írása csaknem feledésbe merült. Késő középkori krónikáink említik a székelyek szkíta betűit, illetve a fára rótt, hunok módjára használt írást. Az i.sz. 5. századtól a magyarság ősei belesodródtak a népvándorlás áramlataiba. A vándorló magyarság életmódja, harcmodora, megjelenése, kultúrája ez időtől kezdett mind inkább törökössé válni. 6. 750 táján a magyarok átköltöztek Levédiába, (Volga és a Don közötti terület) ahol a Kazár Birodalom fennhatósága alá kerültek. (Kazár Kaganátus segédnépévé lettünk). A kabarok átmenetileg csatlakoztak a magyarokhoz, ők a honfoglalásnál az előhad szerepét töltötték be. Itt alakult ki a kettős fejedelemség intézménye: 1. gyula (hold): katonai, tényleges vezető és 2. kende vagy kündü (nap), névleges vezető, szakrális vezető. A kazár együttélésnek mélyreható gazdasági, nyelvi, műveltségi és politikai következményei voltak (földművelés és belterjes istállózó állattartás). 7. A 850-es évektől a magyar nép elszakadt a Kazár Fejedelemségtől és egyidejűleg szállásterületeit kiterjesztette Etelközre is (etil-folyó, tehát folyamköz). Itt történt meg a törzsek szövetsége (vérszerződés; törzsek 7+1: Tarján, Jenő, Kér, Keszi Nyék, Megyer, Kürtgyarmat + Kabar) és Álmos fejedelemmé választása. - rosszul védhető határok=> támadások - a legeltető állattartáshoz kevés terület (360.000 km2 ) - Hadjáratok során ismertük meg a Kárpát-medencét. Elődeink a 800-as évek közepétől egyre többször jártak Nyugaton, így módjuk volt a Kárpát-medencét alaposan megismerni. Honfoglaláson a magyar népnek Etelközből a Kárpát-medencébe való beköltözését értjük. Az okok között említhető az, hogy az Etelköz sík területén átvezető utak nem voltak jól védhetőek, szemben a Kárpátok hegyekkel zárt vidékével. A hatalmi viszonyok is kedvezőek voltak, mert mindkét határos nép (frankok és bolgárok) peremvidéknek tartotta a területet. A 800-as évek vége felé az Etelközben lakó magyarok tudatosan készültek a Kárpát-medence megszállására. Az első hadak 894-ben egy csellel szerezték meg a területet Szvatopluk morva uralkodótól. Eközben 895-ben váratlan bolgár-besenyő támadás érte a magyarokat, akik kénytelenek voltak az állatállományt hátrahagyva bemenekülni a Kárpát-medencébe. A magyarság nagyobb része a Vereckei-szoroson át Árpád gyula, a többi Erdély szorosain át Kurszán kende vezetésével nyomult előre. Kurszán halálával Árpád a maga kezében egyesítette a hatalmat. A magasabb kultúrájú szláv lakossággal megindult a keveredés. A honfoglaló magyarság sajátos, fejlett kultúrát hozott magával. A 896-ban kezdődött ideiglenes berendezkedés 900-ban zárult le a végleges birtokbavétellel. A honfoglalók számát közel félmillióra teszik. A behódolt népek (avarok, szlávok, szlovének, bolgárok) rövidesen élénk kapcsolatba kerültek a magyarokkal és besodródtak az akkori magyar társadalomba. A második szakaszra 900-ban került sor. A Dunántúlt uraló frankok összeütközésbe keveredtek a morvákkal. A hadiszerencse először a morvák felé billent, de végül vereséget szenvedtek a magyaroktól, akik így megszállták a Dunántúlt, és egészen az Enns folyó határáig terjesztették ki befolyásukat. A társadalmi tagozódás A megtelepedést erőskezű, tudatos politikai hatalom irányította. A vezető minden bizonnyal Kurszán kündü volt, a hadak vezére pedig Árpád (Álmos fia) gyula. A magyar társadalom ekkor már rétegződött, melynek alapegysége a nagycsalád volt. A társadalmat a személyi függés tartotta össze. A vezető tisztségek öröklődése a X. század utolsó harmadáig a szeniorátusi rend alapján történt: a hatalmat a nemzetség legidősebb férfitagja örökölte. Csúcsán a fejedelem állt (később Árpád lett a nagyfejedelem), akit előkelők és fegyveres kíséret vett körül. A gyula méltóság eredetileg hadvezéri, a horka pedig bírói hatalmat jelentett. Az úrként tisztelt törzsfők egy-egy országrész urai voltak. Az uraktól függtek a bőnek nevezett nemzetségfők. A szolganépek hadát nevezték íneknek. A termékeket a szabad köznépi falvak lakossága szolgáltatta. A gazdaságot tekintve a lakosság mind nagyobb része földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, de az ipar is elég kiterjedt volt. A magyar társadalom alapsejtje a nagycsalád. Élén a legidősebb férfi állt. A családtagok két oldalán helyezkedtek el, mind a letelepedésnél, mind az ültetésnél: jobbról a magasabb rangúak, illetve az idősebbek. Hasonlóan alakult a nemzetségek helye és szerepe a törzsben, törzseké a törzsszövetségben. Az elfoglalt területet a gyepű vette körül: lakatlan, a természettől védett, helyenként mesterséges nehezen járhatóvá tett övezet. A törzsek területén belül a nemzetségeknek, illetve a nagycsaládoknak volt téli és nyári szállásuk. E nomád pásztorélet nyomai még a XII. században is megvoltak. Házaik egyetlen 80-160 cm-re a földbe süllyesztett, kemencével fűtött helyiségből álltak. A honfoglaló magyarság egynejűségben élt. Főfoglalkozásuk az állattenyésztés volt. Hit és hiedelemvilágukra jellemző volt, hogy a halottakat fontosabb használati eszközeivel, fegyvereivel temették el. A sírba azonban minden fordítva feküdt. A túlvilági életet ugyanis őseink az evilági tükörképének képzelték el. A temetkezés a kísérő áldozati szertartásra is fényt vet. Az áldozati lovat megnyúzták, bőrét kitömték és felszerszámozták. Húsát az áldozatnál és a tornál felhasználták. A bőrt és a megnyúzatlan fejet és lábszárakat a sírba helyezték, a halott fejét nyeregre helyezték. A pogány magyarság szerint kétféle lélek van: a lélegzet lélek, amely magát az életet jelentette és a szabad lélek, amely időről időre elhagyhatja a testet. Költészetükre jellemző volt a líra, a munkadal, a siratóének és a sámánének. Az epikus költészetnek az ősök kultikus tisztelete lehetett a funkciója. Művelőit a sámánokban kereshetjük. Így maradt ránk az Árpád-nemzettségnek eredetmondája. Mind a Csodaszarvas, mind az Álmos monda totemisztikus elemeket rögzít. A magyarság díszítőművészetének megítélésekor figyelembe kell vennünk, hogy emlékei-az ún. Attila kard kivételével- mind sírleletek, vagy esetleg meneküléskor földbe rejtett kincsek. Az államalapítás, a kereszténység felvétele nem jelenti pogány kori kultúránk azonnali végét. A kalandozások Európa őseinket legtöbbször félelmetes és legyőzhetetlen harcosokként ismerte meg a kalandozások miatt. A zsákmányszerző harcok alapja a magyar könnyűlovasság volt, amely rendkívül gyorsan mozgott. A források 43 magyar hadjárat emlékét örökítették meg, portyázásaik a Pireneusi-félszigetig, illetve Bizáncig terjedtek. Céljuk elsősorban a zsákmányszerzés volt, de politikai szándékuk - a szomszédok megfélemlítésével - saját biztonságuk növelése is lehetett. A kalandozások eleinte komoly sikereket hoztak, de később kiismerték a magyarok harcmodorát. Így következett be az első vereség 933-ban Merseburgnál, majd 955-ben Augsburgnál. Egyre sürgetőbbé vált a külpolitikai válság megoldása.

    LETÖLTÉS